Intézményünk, bemutatkozás

Tisztelt Látogató!

Örömömre szolgál, hogy felkereste intézményünk honlapját. Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam Önnek az Écsi Petőfi Sándor Általános Iskolát.

Tantestületünk jól képzett pedagógusokból áll, akik munkájukat hivatástudattal, magas fokú szakmaisággal látják el. Többen egyetemi végzettséggel rendelkeznek, mindenki rendszeresen képezi magát. Ketten mesterpedagógusok , akik szaktanácsadóként segítik a környék iskoláit. Nevelő-oktató munkánk során mind az alsó, mind a felső tagozatban nagy hangsúlyt fektetünk a humán tárgyak oktatására, az idegen nyelvi és természettudományos képzésre. Referenciaintézmény vagyunk, tehetségpont négy területen és 2014-től ökoiskola. Alapfokú művészeti iskolaként zongorát, furulyát, grafikát és néptáncot is oktatunk.

Diákjaink számára sokrétű szabadidős programokat biztosítunk. Szakköreink színes palettájából minden tanuló érdeklődésének megfelelően választhat.

Mottónk:

” A gyermek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani.” (Plutarkhosz)