Pályaorientációs nap

Október 17-én, pénteken pályaorientációs napot tartottunk az alsó tagozaton. A tanulókat három csoportra osztottuk.

A délelőtt első részében az osztályok a pedagógusok vezetésével ismerkedtek a pályaválasztás témakörével és különböző szakmákkal. A gyerekek játékos feladatokon és interaktív tevékenységeken keresztül fedezték fel, milyen foglalkozások léteznek, és melyek érdeklik őket leginkább.

Ezt követően a program a művelődési házban folytatódott. A lányok betekintést nyerhettek a szépségipar világába: kipróbálhatták a sminkelést, a kozmetikai eszközöket, a műkörömkészítést és a csillámtetoválást is. Eközben a fiúk a tűzoltók és a rendőrök látványos bemutatóját tekinthették meg.

A nap egyik legnépszerűbb programja a zenei foglalkozás volt, ahol a gyerekek számos hangszert kipróbálhattak – például dobot, cintányért és más ütős hangszereket. Az előadók rövid koncerttel is megörvendeztették a tanulókat.

A délelőtt zárásaként visszatértünk az iskolába, ahol három tematikus előadóterem várta a gyerekeket. Az elsőben a szabás-varrás alapjaival ismerkedtek meg, és mindenki tervezhetett magának egy ruhát. A második teremben az elsősegélynyújtás és az ápolói hivatás került a középpontba, míg a harmadikban egy mérnöki bemutatón vehettek részt a tanulók.

A program változatos, élményszerű és hasznos volt, mindenki nagyon jól érezte magát.

Pályaorientációs nap 6.a

Pályaorintációs napról beszámoló

Pályaorientációs nap.docx